Endre

Az én életem ugyanolyan botrányos, mint amíg a takaród ér.

Egy felkészült, kitűnő szülészorvos, erősen képzett szülésznők és saját enyhe tiltakozásom dacára megszülettem. A légzésem beindítására kitört heves ütközetnek fittyet hányva életben maradtam, sőt, a szakszerű gondozás szöges ellentéteként elhagytam a szülészeti klinikát, gyermekbetegségek hosszú, reményteljes csíráival elmém sötét bugyraiban. De nem csak a gyermekkor. Hiszen lázadva a modern út minden egyértelmű vívmányával szemközt, nőkkel kezdtem szexuális életet élni.

Vállaltam az ezzel járó meg nem értettséget, a botránkozó tekinteteket, az aljas, rosszindulatú pletykákat és a Föld túlnépesedésének iszonyú veszélyét. Melynek irányában megnősültem, majd tetézve mindezt 1 teljesen ép, egészséges, okos, tehetséges leánygyermek apjaként, ki tudja mi mindent ennek a megnyugvóan őrült és dekadens világ zajának küszöbe megett. Majd kiköpött, és tovább. Ha csak az elfogyasztott kolbászokra gondolok. Vagy, hogy számos szakember tanácsának ellenére nem szedek drogokat és nem csalom a feleségem. De ez maradjon köztünk. Hátha kitudódna, és a megtorlás robajló fellegei.

De mindennek legalján művész vagyok. Színházi szerepek sokasága, apró-seprű tévéjátékok, füstös kocsmák, árnyas falunapok kemény iskoláján végigkínlódva egy igazi, egy meg nem értett, egy ősi, egy szenvedő, egy univerzális, egy mindent tudóan depressziós, életunt, nagy művész – szerettem volna lenni, de jött az álinterjú, és a gigasztárok kietlen, magányos, feneketlen csúcsára taszított. Aztán Konkrét Csávó, Dr. Szikláné dr. Szilaly Aranka, Emberek a Holdon, Szőke Kóla, Szeszélyes és még sorolhatnám. De nem.
Persze a nagy művészet mindmáig kerülget, de majd ellensúlyozom. Megígérem.